5. rész – Az édesanya, aki soha nem adta fel

Gabriel édesanyja, Helena tizennégy éven keresztül minden évben megemlékezett Melissáról.
A kislány szobáját sokáig érintetlenül hagyta. A játékai ugyanott maradtak, a ruhái a szekrényben lógtak, és az ágya mellett még mindig ott állt a kedvenc plüssmackója.
Amikor Gabriel elmondta neki, mit találtak a nagyapa házában, Helena először nem akarta elhinni.
– Biztos vagy benne, hogy az övé volt?
Gabriel bólintott.
– Anya, felismertem.
Helena leült.
A kezét a szája elé emelte, és hosszú ideig nem tudott megszólalni.
– Miért nem mondott semmit az apám? – kérdezte végül.
Gabriel nem tudott válaszolni.
Az édesanyja elmesélte, hogy a nagyapa Melissa eltűnése után többször is furcsán viselkedett.
Néha azt állította, hogy a kislányt valaki elvitte.
Máskor azt mondta, hogy nincs értelme tovább keresni.
Helena akkoriban teljesen összetört, ezért nem tudta megítélni, hogy az idős férfi csak a saját fájdalmával küzdött, vagy valóban tudott valamit.
– Egyszer megkérdeztem tőle, hogy látott-e valamit azon a napon – mondta.
– Mit válaszolt? – kérdezte Gabriel.
– Azt mondta, hogy soha többé ne kérdezzem erről.
Helena sírni kezdett.
– Én tizennégy éven keresztül azt hittem, hogy minden követ megmozgattam. Most pedig kiderül, hogy talán valami végig ott volt a házban.
Gabriel megfogta az édesanyja kezét.
– Most már nem vagy egyedül. Meg fogjuk tudni az igazságot.









