Harminc perccel a válásunk után elrepültem a négy lányunkkal – a volt férjem pedig még aznap este olyan titkot tudott meg, amely mindent megváltoztatott

3. rész – A vállalat, amelyet én mentettem meg

A Pacific Oak Crafting nem egyszerűen egy családi vállalkozás volt.

Ez volt az a cég, amelyet tizenhat évvel korábban szinte a semmiből építettem újjá.

Amikor megismertem Raymondot, az apja, Walter egy kis bútorgyártó műhelyt birtokolt Chula Vista közelében.

A vállalat nyakig úszott az adósságban.

A gépek elavultak voltak.

A beszállítók már nem bíztak bennük.

A dolgozók fizetése gyakran késett.

Én akkoriban bútorkereskedelemmel foglalkoztam.

Évek alatt gyűjtöttem össze a megtakarításaimat.

A szüleim még egy ingatlant is eladtak, hogy segítsenek.

A saját pénzemből és a családom hozzájárulásából közel hatmillió dollárt fektettünk be.

Nemcsak pénzt adtam.

Részt vettem a mindennapi munkában is.

Modernizáltam a gépparkot.

Új forgalmazókat szereztem.

Rendbe tettem a pénzügyi nyilvántartásokat.

Új szerződéseket kötöttem.

Felépítettem az adminisztratív rendszert.

Évekkel később már két gyárunk működött, több mint száznyolcvan alkalmazottal.

A vállalat szerződéseket kötött az egész régióban.

A tulajdonosi arányok is egyértelműek voltak.

A cég 43 százaléka jogilag az én tulajdonomban állt.

Walteré volt a 24 százalék.

Raymondé pedig a 33 százalék.

Mindezt azért mondom el, mert a családomban mindenki úgy beszélt a gyárról, mintha kizárólag a Miller férfiak érdeme lenne.

Pedig ha én akkor nem fektetek bele pénzt és munkát, ma talán már nem is létezne.