1. A kulcs, amely huszonöt évnyi titkot rejtett

Sándor ott állt előttem a kórházi folyosón, kezében egy régi, ezüstszínű kulcscsomóval. A keze remegett, az arca pedig egészen más volt, mint amire emlékeztem. Egykor magabiztos, hatalmas befolyással rendelkező üzletember volt, aki megszokta, hogy mindenki engedelmeskedik neki. Most azonban úgy nézett rám, mint egy ember, aki pontosan tudja, hogy már nincs semmilyen hatalma felettem. A kulcsokat felém nyújtotta, és halkan azt mondta: „Ezek a régi széfümhöz tartoznak. Van ott valami, amit huszonöt éve el kellett volna mondanom neked.” Nem vettem el azonnal. Megkérdeztem, miért pont most jutott eszébe az igazság. Sándor lesütötte a szemét. „Mert lehet, hogy a fiamnak már nem lesz lehetősége meghallgatni tőlem.” András ekkor kilépett a műtő előtti várakozóból, és közölte, hogy indulnia kell. A beteg állapota súlyos volt, minden perc számított. A kulcsokat végül elvettem, de csak azért, mert tudni akartam, milyen újabb titkot próbál elrejteni a múltunkban.









