3. oldal – A kutya, akit Lili soha nem felejtett el
Gábor elmesélte, hogy Lili évekkel korábban egy állatmenhelyen önkénteskedett.
Mindössze tizenkét éves volt, amikor először találkozott egy nagy, fekete rottweiler-keverékkel.
A kutyát akkoriban mindenki kerülte.
A gazdája lemondott róla, mert túl nehezen kezelhetőnek tartotta.
A menhely dolgozói sem tudták, hogyan közelítsenek hozzá.
Lili azonban minden héten meglátogatta.
Nem próbálta megsimogatni.
Nem próbálta megölelni.
Csak leült a kennel elé, és olvasott neki.
Pontosan úgy, ahogyan Gábor most Néróval tette.
– Azt mondta nekem egyszer, hogy a kutya nem azért morog, mert rossz. Hanem mert valószínűleg túl sokszor bántották már.
Gábor elmosolyodott, de a szeme megtelt könnyel.
– Aztán egy nap a kutya odafeküdt elé. Lili akkor azt mondta: „Apa, látod? Nem kell mindenkinek megérintenie ahhoz, hogy tudja, nincs egyedül.”
– Mi történt azzal a kutyával? – kérdeztem.
– Örökbe fogadták. Egy idősebb házaspár vitte haza.
– És Néró?
Gábor a kennel felé nézett.
– Amikor megláttam a fényképét a menhely honlapján, valami megállított. A fekete bundája, a hegei, a tekintete…
Egy pillanatra elhallgatott.
– Mintha Lili története kezdődött volna újra.
Néró ekkor felemelte a fejét.
Gábor nem nyúlt hozzá.
Csak kinyitotta a könyvet.
És olvasni kezdett.
Related Posts:
