A feleségem nem akart mellettem lenni a kórházban – de amikor megtudtam, miért hagyott el, már késő volt…

1. rész – „Nem tudok szabadságot kivenni miattad”

– Hétfőn befekszem a kórházba. Kiveszel néhány nap szabadságot, és bejössz hozzám?

A feleségem, Katalin, éppen a vacsora utáni tányérokat rakta a mosogatóba. Egy pillanatra rám nézett, majd nyugodt hangon válaszolt:

– Nem tudok szabadságot kivenni. Most vannak az érettségi vizsgák, az osztályomnak szüksége van rám.

A kezemben megállt a villa.

– Katalin, nekem súlyos koszorúér-szűkületem van! Az orvos szerint akár sztentet is be kell ültetni. Te pedig az iskolával foglalkozol?

Lassan elzárta a csapot, megtörölte a kezét, és olyan tekintettel nézett rám, amelyet korábban még soha nem láttam rajta.

– András, két évvel ezelőtt, amikor mellrák miatt megműtöttek, te hol voltál?

Megpróbáltam válaszolni, de egyetlen szó sem jött ki a számon.

– Horvátországban voltál, egy tengerparti szállodában, miközben én a kórházi ágyon feküdtem – folytatta. – Most pedig azt várod, hogy mindent félretéve ott üljek melletted?

– Akkor dolgoznom kellett! – vágtam rá ingerülten.

Katalin keserűen elmosolyodott.

– Nem, András. Akkor választottál. És most én is választok.

Felvette a táskáját, majd az ajtóhoz indult.

– Hétfőn az orvosok gondoskodnak rólad. Én tanítani megyek.

Amikor becsukódott mögötte az ajtó, sokáig csak ültem a konyhában. Úgy éreztem, a feleségem büntet azért, mert most szükségem lenne rá. Akkor még nem értettem, hogy számára ez a pillanat nem egy újabb veszekedés volt, hanem egy huszonöt éves házasság utolsó fejezete.