A feleségem nem akart mellettem lenni a kórházban – de amikor megtudtam, miért hagyott el, már késő volt…

4. rész – A fiam elmondta, amit soha nem akartam hallani

Miután Katalin elment, felhívtam az édesanyámat. Hetvenkét éves volt, és mostanában a dereka miatt nehezen mozgott.

– Anya, hétfőn kórházba fekszem. El tudnál jönni hozzám néhány órára?

Aggódva kérdezősködött, de végül azt mondta, egész nap nem tudna mellettem maradni.

Ezután felhívtam Mátét.

– Apa, mi történt? Jól vagy? – kérdezte azonnal.

Elmagyaráztam neki, hogy komoly koszorúér-betegséget találtak nálam, és további vizsgálatokra, valamint valószínűleg beavatkozásra lesz szükségem.

– Megpróbálok hétfőn hazamenni – mondta. – De apa, anyával mi történt? Miért mondtad, hogy nem akar bemenni hozzád?

Elmeséltem a reggeli vitánkat.

Máté sokáig hallgatott.

– Apa, szerintem most nem kellene anyát hibáztatnod.

– Te is az ő oldalán állsz?

– Nem erről van szó. Két évvel ezelőtt, amikor anyát megműtötték, engem hívott fel a kórházból. Nem téged.

A torkom összeszorult.

– Tudom, hogy akkor dolgoztam.

– Nem dolgoztál, apa. Horvátországban nyaraltál. Én mentem be hozzá, amikor felébredt a műtét után. Én vittem neki a ruháit, én ültem mellette, amikor félt, és én hallgattam végig, amikor azt kérdezte, miért nem jöttél el.

Nem tudtam mit mondani.

A fiam folytatta:

– Anya soha nem kérte, hogy mindenről mondj le. Csak azt akarta, hogy egyszer te is válaszd őt.

Aztán olyan hírt közölt, amelytől teljesen megdermedtem.

– Apa, van még valami. Anya már hónapok óta külön lakást keres.

– Micsoda?

– Tegnap aláírta a bérleti szerződést. A tanév végén elköltözik.

A telefonomat szorosan a fülemhez szorítottam.

– Miért nem mondta el nekem?

Máté halkan válaszolt:

– Talán azért, mert már nagyon régóta próbált beszélni veled, csak te soha nem hallgattad meg igazán.