„A te dolgaid várhatnak!” – csattant fel az anyósom. De végül éppen neki kellett várnia, amikor kiderült az igazság…

– Tedd le azt a táskát, Júlia! A te dolgaid várhatnak!

Az anyósom, Renáta olyan erősen ragadta meg a karomat, hogy majdnem elejtettem a telefonomat.

Csütörtök reggel fél nyolc volt. Már rajtam volt a kabátom, a kocsikulcsot szorongattam, és alig több mint másfél órám maradt arra, hogy odaérjek életem egyik legfontosabb szakmai találkozójára.

– Renáta, tegnap este elmondtam, hogy ma reggel nem érek rá.

– Én pedig elmondtam, hogy kilencre jön a kazánszerelő! Valakinek itthon kell maradnia!

– Máté is itthon van.

Az anyósom úgy nézett rám, mintha valami súlyosan illetlen dolgot mondtam volna.

– A fiam dolgozik!

– Én is dolgozom.

– Ugyan már! Te csak régi bútorokat csiszolgatsz. Máténak valódi felelőssége van.

Ebben a pillanatban megjelent a férjem a folyosón, kezében egy csésze kávéval.

– Mi ez a kiabálás?

– A feleséged magamra akar hagyni! – jelentette ki Renáta.

Máté rám pillantott.

– Júlia, nem tudnál maradni két órát?

– Nem.

– De hát csak egy szerelőről van szó.

– Nekem pedig egy olyan találkozóm van, amelyre hónapok óta készülök.

Renáta elém állt.

– Szóval a munkád fontosabb, mint a családod?

Lassan visszavettem tőle a táskámat.

– Ma reggel igen.

Az anyósom arca elvörösödött.

– Akkor ne számíts többé semmire tőlem!

Nem válaszoltam. Kinyitottam az ajtót, és kiléptem.

A lépcsőn lefelé menet még hallottam Máté hangját:

– Hagyd, anya! Úgyis visszajön, ha végez.

Csakhogy azon a reggelen egyikük sem tudta, hová tartok.

Azt sem sejtették, hogy az a találkozó, amelyet annyira jelentéktelennek tartottak, nemcsak az én jövőmet változtathatja meg, hanem egy régi családi titkot is felszínre hozhat.