A vacsora, amelyre senki sem számított
Aznap este nem mentem haza azonnal.
Először felhívtam Mátét, és megkértem, hogy vacsora után üljünk le beszélni.
Amikor beléptem a házba, Renáta a nappaliban ült.
– Na, végre! – mondta. – Egész nap vártam, hogy hazaérj.
Nem válaszoltam.
Máté is megérkezett a konyhába.
– Na, milyen volt a találkozó?
– Megkaptam a megbízást.
Egy pillanatra csend lett.
– Tényleg? – kérdezte.
– Igen. De van valami más is, amiről beszélnünk kell.
Elővettem a fényképet, és az asztalra tettem.
Renáta arca azonnal megváltozott.
– Hol találtad ezt?
– Egy kulturális alapítványnál. Azt mondták, hogy a szekrényt Barsi Adél adományozta nekik.
Renáta hallgatott.
Máté értetlenül nézett ránk.
– Milyen adományozásról beszéltek?
Az anyósom felállt.
– Ez régi ügy. Nincs semmi közöd hozzá.
– De az én családomról van szó – válaszolta Máté.
Renáta azonnal rávágta:
– A szekrény a családunké!
– Akkor miért van róla egy hivatalos adományozási dokumentum? – kérdeztem.
Az anyósom egy pillanatig nem szólt.
Aztán lassan visszaült.
– Károly mindent el akart adni vagy el akart ajándékozni, amit a családja örökölt. Én nem értettem vele egyet.
– De aláírták az iratokat – mondtam.
– Akkoriban sok minden történt. Nem volt egyszerű időszak.
Máté közelebb húzta a széket.
– Anya, kérlek, mondd el az igazat.
Renáta lehajtotta a fejét.
A családi titok
Related Posts:
