„A te dolgaid várhatnak!” – csattant fel az anyósom. De végül éppen neki kellett várnia, amikor kiderült az igazság…
„A végleges átadás előtt egyeztetni kell Renátával. Ő ismeri a családi megállapodás részleteit.”
A szívem hevesen vert.
Renáta tehát talán nemcsak tudott az adományozásról.
Hanem egyenesen ő volt az, akire a megoldást bízták.
A dokumentumok mögötti igazság
– Szeretném pontosan megérteni, mi történt – mondta az igazgatónő. – A régi nyilvántartás szerint a bútor az alapítvány tulajdonába került, de a későbbi leltárakban már nem szerepel. Nem szeretnénk senkit alaptalanul megvádolni. Először a dokumentumokat kell tisztáznunk.
Megkérdeztem, milyen további iratok állnak rendelkezésükre.
Az igazgatónő egy második mappát nyitott ki.
A dokumentumok között szerepelt egy régi adományozási megállapodás, egy átvételi elismervény és egy levél másolata.
A levélben Barsi Adél arról írt, hogy szeretné, ha a bútor a jövőben egy kulturális gyűjtemény része lenne, ahol mások is megcsodálhatják.
A dokumentum szerint a szekrényt az alapítvány egy kiállítási program keretében kapta volna meg.
Az átadás azonban valamilyen okból elmaradt.
A gazdasági munkatárs megmutatott egy későbbi levelet is. Ebben Károly arra kérte az alapítványt, hogy adjanak neki időt a családi ügy rendezésére.
– Azt szeretnénk, ha segítene kapcsolatba lépni a családjával – mondta az igazgatónő. – Talán Renáta tudja, hol vannak az eredeti iratok.
Megígértem, hogy megpróbálok utánajárni.
Aztán folytattuk a szakmai beszélgetést.
A restaurálási terveim tetszettek nekik. A tapasztalatom, a korábbi munkáim és a részletes költségvetésem alapján úgy döntöttek, hogy megkapom a megbízást.
Amikor kiléptem az épületből, egyszerre éreztem örömöt és félelmet.
Megkaptam életem egyik legfontosabb munkáját.
De közben kiderült, hogy a férjem családjának történetében van valami, amiről eddig senki nem beszélt.
